Ajándékozz kutyás pólót, pulóvert gazdi szeretteidnek, odalesznek érte!

2015. május 25., hétfő

Az első vásáron :)

Május 16-án szombaton Salgótarjánban részt vettem életem első vásárán, mint árus.
Szerintem ezt mindenképpen ki kell próbálnia mindenkinek, aki valamit is bütyköl hobbiként.
Nem úgy indultam neki, hogy én most aztán mindent el fogok adni és egy nap alatt meggazdagszok, inkább kíváncsi voltam rá, hogyan is megy ez, és az apró részletekre, ami mind kell az ilyen kirakodósozáshoz. A biztonság kedvéért Anyukámat megkértem, kísérjen el, legyen a lelki támaszom! :D

Szerencsémre nagyon kedvesen fogadott a többi árus, gyönyörű portékáikat meg is csodáltam, és máris láthattam mennyire profik, hiszen míg én egyesével rakosgattam, igazgattam az ékszereket, ők egy-két mozdulattal megterítettek az előre elkészített táblácskákkal, kinyithatós táskákkal, vagy éppen állványokkal.



Jól éreztem magam, ismerkedtem, még ebédet is kaptam az isteni-finom palóc babgulyásból, amit egy profi séf főzött. Aminek pedig nagyon örülök, úgy néz ki, hogy augusztus 20-ra már van programom, Salgótarjánban leszek megint kirakodni. Addig fejlesztem a terülj-terülj asztalkámat, csomózgatok, és amit csak lehet, előre elkészítek, hogy ott minél könnyebben és egyszerűbben menjen a pakolás. :) Ami új és izgalmas, szabadtéri program lesz.

Most pedig bemutatom azokat, akikkel a IV. Palócföldi Táncháztalálkozón megismerkedtem, tevékenységüket, elérhetőségeiket, csodálatos alkotásaikat a nevükre kattintva megnézhetitek:
Pethő Piroska
Győrffy Dezsőné
Talpai Zsanett
Deme Józsefné
Bocsi Éva

Remélem jövőre is ott lehetek! :)

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése